A Telex védelmébe veszi azokat, akik zsidók meggyilkolására szólítanak fel

Ez már egyáltalán nem lep meg.

Ez már egyáltalán nem lep meg.
Nekiesett a sepsiszentgyörgyi könyvtár igazgatójának Kátai István tiszás színész, amiért az intézmény többek közt a helyi MCC szervezésében helyet adott Robert C. Castelnek.
Ezt fogjuk látni a következő napokban.
Ukrajna felpumpálja az eredményt, hogy imponáljon a médiának – a Nyugat pedig benyalja.
Pontot tett a találgatások végére a szakértő.
Mégsem kap nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajna?
Meglátott Castel egy interjút Zizekkel, amiben leszögezte a filozófus, Trump egy liberális fétis.
Ez ugyanaz a média.
A valódi szaktekintélynek nincs szüksége védővámokra, hogy a gondolataink vevőket találjon.
Szerinte az Ukrajna háborúját támogató vezetők ténykedése szélsőséges esetben a NATO széteséséhez vezethet.
„Az az igen ritka képességük, hogy még azt is képesek elviselni, hogy a „fősodrú” kövületmédia és a twittercsörtető „érzelmiség” csúnya dolgokat ír róluk, határozott előnyökkel ruházza fel őket” – mutat rá a biztonságpolitikai szakértő.
„A boncolás megállapította, hogy a Bibas család tagjai nem légitámadásban vesztették életüket, ahogy azt a terroristák állítják, hanem bestiális módon meggyilkolták őket” – írja Robert C. Castel a Facebookon.
A porig bombázott övezet nem lesz az ötvenegyedik tagállama az USA-nak, de az izraeli biztonságpolitikai szakértő nem tartja ördögtől valónak az elnök elképzeléseit.
A rendőrség megerősítette, több mint 240 intézményt kellett kiüríteni.
Elhozhatja-e az új amerikai elnök a békét? Mi várható a Közel-Keleten? Milyen lesz idén a magyar belpolitika és a gazdaság? Közéleti szereplőket, politikusokat és elemzőket kértünk arra, osszák meg a Mandinerrel várakozásaikat, és hogy milyen történésekre számítanak itthon és a világban.
Izrael iráni katonai célpontokra mért csapást szombat hajnalban. Mit lehet tudni a támadásról, s milyen hatásai lehetnek a Közel-Keleten, az amerikai elnökválasztásra, illetve az orosz-ukrán háborúra?